Az előző bejegyzésben olyan fantáziálásról írtunk, ami segíthet megnyugtatni bennünket, helyrebillentheti az igazság érzetünket egy rossz élmény után, vagy levezetheti a dühünket egy veszekedés, vagy egyéb konfliktus számunkra kedvezőtlen befejezésekor.
Van azonban egy kevésbé megnyugtató, mondhatni stresszfokozó fantázia, ami szintén mindenki ismer. Ez a „mi lett volna, ha...”.
Pár hete sportolás közben csúnyán kiment a bokám, emiatt hosszabb időre eltiltottak mindenféle mozgástól. Elmerültem a gondolataimban, nem vettem észre egy apró gödröt, és beleléptem. Nagyon nehezen viseltem a dolgot, többször járt az a fejemben, hogy mi lett volna, ha egy picit jobban figyelek? Akkor nem lenne ez a kényszerpihenő, nem kéne így odafigyelnem az elfogyasztott csoki mennyiségére:)
Az előző bejegyzésben említett barátnőm is nagyon sokszor gondolkodott azon, hogy mi lett volna, ha aznap taxival megy haza, másik útvonalat választ, vagy csak jobban odafigyel, stb?
Ezek a gondolatok elkerülhetetlenek, de erősítik az önvádat, és hosszú távon megakadályoznak minket abban, hogy továbblépjünk. Inkább próbáljuk meglátni, hogy akár történhetett volna rosszabb is. Nekem lehetett volna bokatörésem, a barátnőmet meg is késelhették volna.
Hagyjunk időt magunknak, hogy elfogadjuk az új helyzetet, nyugodtan végig is gondolhatjuk, mi történhetett volna. Utána azonban lépjünk tovább.
Van azonban egy kevésbé megnyugtató, mondhatni stresszfokozó fantázia, ami szintén mindenki ismer. Ez a „mi lett volna, ha...”.
Pár hete sportolás közben csúnyán kiment a bokám, emiatt hosszabb időre eltiltottak mindenféle mozgástól. Elmerültem a gondolataimban, nem vettem észre egy apró gödröt, és beleléptem. Nagyon nehezen viseltem a dolgot, többször járt az a fejemben, hogy mi lett volna, ha egy picit jobban figyelek? Akkor nem lenne ez a kényszerpihenő, nem kéne így odafigyelnem az elfogyasztott csoki mennyiségére:)
Az előző bejegyzésben említett barátnőm is nagyon sokszor gondolkodott azon, hogy mi lett volna, ha aznap taxival megy haza, másik útvonalat választ, vagy csak jobban odafigyel, stb?
Ezek a gondolatok elkerülhetetlenek, de erősítik az önvádat, és hosszú távon megakadályoznak minket abban, hogy továbblépjünk. Inkább próbáljuk meglátni, hogy akár történhetett volna rosszabb is. Nekem lehetett volna bokatörésem, a barátnőmet meg is késelhették volna.
Hagyjunk időt magunknak, hogy elfogadjuk az új helyzetet, nyugodtan végig is gondolhatjuk, mi történhetett volna. Utána azonban lépjünk tovább.
