Bujaság

 

Elérkeztünk az utolsó, egyben a kedvenc bűnömhöz. A bujaság okozza a legtöbb bonyodalmat, fájdalmat, konfliktust, stresszt. Egyszer egy sci-fi sorozatban megjegyezte az egyik „űrlény” főszereplő, hogy az irodalmunk nagyrészt erről szól. Milyen igaza volt! Nem igazán tudnánk meglenni nélküle. Ha túl sok hódolónk van az a baj, ha kevés, vagy nincs, akkor az.

Munkahelyen tartja magát az a mondás, hogy „házinyúlra nem lövünk”, aminek azért van valóságalapja. Ha a kollégánkkal flörtölünk, az kihathat a munkánkra is, és veszekedés vagy szakítás esetén lehet, hogy ez a hatás nem túl pozitív. Vegyük figyelembe azt is, hogy akármi történik köztünk, ugyanúgy napi 8 és fél órában egymással leszünk, és ezt nem mindenki viseli jól. Persze nagy cégeknél gyakori a munkahelyi szerelem, de több száz ember között azért könnyebb a dolgunk.

Rengeteg félreértés származhat abból, ha valaki túl népszerű az ellenkező nem tagjainak körében. Van egy barátnőm, aki kivételesen szép. Gimnáziumban az összes fiú futott utána, világ életében azt csavart az ujja köré, akit akart. Ezzel viszont féltékenyé tette a többi, átlagos kinézetű lányt, akik olyan pletykákat terjesztettek róla, hogy ha csak a fele igaz, minden joggal kirúghatták volna az iskolából. Az egyik, talán a legdurvább, hogy a tesitanárral jár, annyira abszurd volt, hogy már senki nem hitte el. Csak mi tudtuk, hogy ez az egyetlen, ami igaz…

Hogy miért ennyire az életünk része? Mert az ember alapvetően társas lény, és az önbizalmunknak is jót tesz a népszerűség.

 

Neked melyik a kedvenc bűnöd? Az ördögét és az enyémet már tudjuk :)

Hét főbűn - Lustaság

Majdnem minden nép hagyományai közt fellelhetők a mesék a lusta fiúról vagy lányról. Persze ráfáznak a végén, hiszen lustának lenni nem szabad. Tudjuk, hogy a szorgalmas ember többre viszi, a dolgosság erény, stb. A lustát kinevetik, lenézik, nem kell senkinek.

A lusta ember elhanyagolja a kötelességeit, a környezetét, végső soron saját magát. Régebben érthető volt, hogy bűnnek számított, a falusi életben mindenkinek dolgoznia kellett, különben éhen haltak volna.

Ma már nem tartjuk akkora hibának, de inkább azt mondjuk helyette, hogy kényelemszeretőek vagyunk. Hány találmányt ihletett az emberi lustaság, hogy aztán szorgalommal valóra váljon? Nem véletlen van a TV-hez távirányító, nehogy fel kelljen állni a kanapéról…

Hosszú, átdolgozott hetek, vizsgák, stresszes időszakok után teljesen természetes, ha úgy érzed, megengedhetsz magadnak egy kis lazítást, lustálkodást, hiszen a pihenés legalább olyan fontos, mint maga a munka.

A lusta ember általában nem stresszel, sőt, viszonylag nyugodt életet él, bár könnyen keveredik konfliktusba a munkatársaival, családtagjaival, hiszen „semmit nem lehet rá bízni”, vagy ahogy Pató Pál úr mondaná: „ej, ráérünk arra még!”

Előfordulhat az is, hogy semmihez nincs kedvünk, a mindennapi feladataink teherként nehezednek ránk, a hosszú alvás inkább menekülés a hétköznapok elől. Volt régen egy francia film, a főszereplője a való életben nagyon szerencsétlen volt, de éjszaka, álmában, hős. Gyönyörű nőket mentett meg, bátran harcolt az ellenséggel. Egy idő után mindig csak aludt volna, egyre kevésbé érdekelte a valóság.

Ha folyamatosan csak aludnál, az utalhat depresszióra is. Ilyenkor az ember szó szerint az álomvilágba menekül a valós gondok, problémák elől. Nagyon nehéz élethelyzetben gyakori az aluszékonyság.

Hét főbűn - Kapzsiság

A fösvénység motívumának azonos tünetekkel – szorongás, gyanakvás, vagyonféltés, elmagányosodás – ábrázolt képe minden korban foglalkoztatta az írókat - ez az egyik leggyakrabban kipellengérezett hiba, hiszen örökké aktuális: Ki ne ismerné a Fösvény történetét Molière-től? Amikor az ember minden különösebb cél nélkül csak gyűjti a pénzét, nem ad belőle senkinek, de még magára sem költ. Régi, kopott ruhákban jár, a fiatal szerelmeseket pedig nem segíti. Minden gondolata a pénz körül forog, fontosabb neki a szerelemnél, és az apai szeretetnél is. Mi értelme van úgy pénzt gyűjteni, hogy nem érezzük a jólét örömét? Ha a végén egyedül maradunk? A pénz nem fog minket viszontszeretni. Ez a történet erre tanít.

A kapzsiságot a mesékben is kifigurázzák. Emlékszünk Dagobert bácsira? Annyi pénze volt, hogy úszkálni tudott benne, mégis milyen kicsinyes és irigy volt a családtagjaival? Semmi mással nem foglalkozott, mint a páncélterme védelmével.

A két főszereplő abban hasonlít egymásra, hogy életük fő értelme az, hogy még több pénzt gyűjtsenek össze. Minden komolyabb, vagy megfogalmazható cél nélkül. Itt már nem a "jobb, és szebb élet" a motiváló erő.

A magány, a többi embertől való (akár tudatos) elszigetelődés alattomos stresszforrás. Először észre sem vesszük, csak amikor már nem marad körülöttünk senki, se barátok, se család. Érzelmeket nem lehet pénzért venni, ha mégis, az olyan is…

Ma a kapzsiság témája különösen aktuális, sokan éjt nappallá téve dolgoznak, már nem csak a családért vagy a túlélésért, hanem inkább a még nagyobb kényelem, vagy a luxuskörülmények megteremtése érdekében. Szinte beköltöznek a munkahelyükre, még aludni is alig járnak haza. Ezzel megkockáztatják, hogy ellaposodnak az emberi kapcsolataik, tönkremegy a házasságuk.

Volt régebben egy barátnőm, a családja szörnyen gazdag volt, egy gyönyörű házban laktak, két kocsijuk volt, évente jártak síelni, kétszer nyaralni valami távoli tengerpartra, méregdrága kozmetikumokat használtak, és márkás ruhákat hordtak. A lány elegáns különórákra járt, és elit iskolában tanult. Kívülről igazi mintacsaládnak tűntek, de a barátnőm állandóan panaszkodott, hogy szinte soha nem látja a szüleit, alig foglalkoznak vele, mindig fáradtak, őt pedig egy fizetett babysitter szórakoztatja… Én többet tudtam a lányukról, mint ők, igazából alig ismerték egymást…

Hét főbűn - Hiúság

Mindenki látta az Ördög Ügyvédje c. filmet? Maga az ördög mondja benne, hogy a „hiúság a kedvencem a bűnök közül…” Hogy miért? A főszereplő bármilyen mocskos ügyet elvállal, hiszen ő mindig nyer, „ő a legjobb”. Egy pedofil ügyén keresztül kerül kapcsolatba a Gonosszal, aki egyre jobban tudja irányítani, a hiúságán keresztül úgy manipulálja, ahogy akarja. Nekem az egyik kedvenc filmem, nagyon tanulságos.

A hiúsággal kapcsolatban talán a legismertebb történet Nárciszé, aki vadászat közben egy tóban megpillantotta saját tükörképét, és beleszeretett. Epekedésében a tóba fulladt (egyes források szerint öngyilkos lett). A másik szerencsétlenül járt ifjú Oscar Wilde regényében Dorian Gray volt, aki annyira hiú volt, hogy azt kívánta, bárcsak az akkoriban festett arcképe öregedne helyette. Hosszú évek teltek el, és ő még mindig gyönyörű és fiatal volt, a festmény viszont egy szörnyetegre emlékeztetett. Az arcán tükröződött Dorian életének minden mozzanata, mocskos cselekedete, önzősége. Végül önmaga szúrta le a képet, ezzel a saját halálát okozva.

Hogy mi ebből a tanulság? Talán az, hogy a hiúságot nem szabad túlzásba vinni. De hol van az egészséges határ?

Az, hogy szeretnénk jól kinézni és lassabban öregedni, kevésbé hízni, érthető. Az újságokban gyönyörű nők, és sportos testű férfiak képei vannak. An sztárok még 50 évesen is remekül néznek ki. Amikor viszont már csak ekörül forognak a gondolataink, át kell értékelnünk az életünket. A napokban volt a TV-ben egy nő, aki bele is halhat a szépészeti beavatkozásokba, ha nem áll le velük, mert a teste elkezdte kilökni az implantátumokat, több helyen komoly gyulladás lépett fel. Őt azonban nem érdekli, folytatja, számára a legfontosabb, hogy jól nézzen ki. Lassan már minden napra jut egy ilyen hír. A mai ember (is) megszállottan üldözi a külsőségeket. Szép haj, ránctalan bőr, tökéletes fogsor, smink (már férfiaknak is gyártanak), gyönyörű ruhák, cipők, rengeteg önvizsgálattal töltött idő a tükör előtt. Buta diéták, csodakrémek, étkezési zavarok.  

A másik oldal, amikor fennen hangoztatják egyesek, hogy a külső egyáltalán nem számít. Még kamaszkoromban udvarolt nekem egy fiú, nagyon kedves volt és aranyos, de nem tetszett. A külsejére teljesen igénytelen volt, nem törődött a ruháival, a haja mindig ápolatlan volt (vagy csak úgy nézett ki), a bőrével nem foglalkozott. Szerinte a külseje nem fontos, az a lényeg, ami belül van. Nos, nem egyezett a véleményünk…

Szerencsére ezek eltúlzó végletek. Tehát hol az egészséges határ?

Legyünk tisztában a saját adottságainkkal, és fogadjuk el őket. Amin nem tudunk változtatni, azzal barátkozzunk meg. Tudom, ezt könnyű mondani, de talán egy próbát megér. Ami előnyös rajtunk hangsúlyozzuk, ami kevésbé, abból hozzuk ki a maximumot. Ha elégedettek vagyunk a testünkkel, és merjük szeretni önmagunkat, az a kisugárzásunkon is érződik, ezáltal az emberek sokkal szebbnek látnak minket. Nyugodtan foglalkozzunk a megjelenésünkkel, addig, amíg ezt örömmel tesszük. Amint azonban kínzó kötelességgé válik, és úgy érezzük, valami irreális elvárásnak kell megfelelnünk, álljunk meg, és gondolkozzunk el. Vagy próbáljunk barátkozni a dologgal, vagy tegyük fel magunknak a kérdést: Tudunk változtatni? Ha igen, lássunk neki! Ne a kifogásokkal álljunk elő :)

Hét főbűn - harag

A harag egy erős indulat, amelyet akkor érzünk, ha várakozásainkban csalódtunk, önérzetünkben megbántottak, esetleg megsértettek, vagy megrövidítettek minket, és tudunk kit hibáztatni. Ha nem próbáljuk csillapítani, féktelen dühvé válik, az pedig bosszúvággyá. A bosszú pedig újabb bosszút szül. Talán ez a legveszélyesebb benne.

Van egy sorozat a TV-ben, a címe Tabu. Nagyon szeretem, rendkívül érdekes. Volt egy rész, ahol albán családokat mutattak, akik ki sem merik engedni a fiaikat az utcára, mert a helyi, százados hagyományokon alapuló vérbosszú áldozataivá válnának. Az egyik férfi még fiatalabb korában egy szóváltás következtében megölt valakit. (Azért el tudom képzelni az ilyen szóváltást…) Letöltötte a több éves börtönbüntetését, de a másik családnak ez nem volt elég, meg akarják ölni a fiát, mert vért csak vér moshat le. A fiú a négy fal közt él, mert ha kilépne a házból egyből lelőnék. Az otthonában nem bántják, azt nem engedik a szokások. A modern törvények persze tiltják ezt, de érdemben tenni ellene nagyon nehéz. Próbálnak szakembereket alkalmazni, akik magukra vállalják a konfliktus rendezését, de ők sem járnak mindig sikerrel. A gyerekek, később fiatal felnőttek pedig otthon maradnak, vagy külföldre menekülnek. Ez egy spirál, amiből nagyon nehéz kikerülni, hiszen a halálát valószínűleg meg akarnák torolni…

De kissé messzire kanyarodtunk :) A haragot nem csak a keresztények ítélik el, hanem a legtöbb vallás.

Már gyerekkorunkban megtanuljuk, hogy a haragot kezelni kell. Mikor az óvodában elveszik a csokinkat, és hirtelen felindulásból leütjük a másikat, az egy pillanatnyi elégedettséget hoz. Aztán mikor látjuk, hogy fájdalmat okoztunk, jön a megbánás, a bűntudat.

Ez felnőttként sincs másképp, nem véletlenül szokták mondani, hogy „számolj tízig, mielőtt cselekednél”, mert ilyenkor képtelenek vagyunk gondolkodni tetteinken, és a következményeken. Ez utóbbin pláne. Nem véletlen van a törvényben olyan kitétel, hogy „hirtelen felindulásból elkövetett”. Egy fokkal enyhébb a büntetése, mint az előre kitervelt, megfontolt cselekedetnek.

A bosszú ott kezdődik, amikor komoly okunk van a haragra.

A harag hihetetlen stresszforrás, hogyan lehet kezelni, vagy enyhíteni, külön cikkben foglalkozunk vele.

Neked van olyan tipped, ami bevált?

A hét főbűn - irigység

Az irigység generálja a stresszt, és csak úgy vonzza a konfliktusokat. A munkahelyi problémák oroszlánrészét is az okozza. Sokszor nem vagyunk képesek felismerni, hogy nekünk attól nem lesz jobb, hogy a másik eredményeire féltékenykedünk.

Sajnos gyakori, hogy ahelyett, hogy a „saját házunk táján söprögetnénk”, inkább mások dolgaival vagyunk elfoglalva. Neki miért sikerült ez vagy az, neki hogy lehet ilyen jó alakja, csinos ruhái, ennyi pénze, hogy juthat el minden évben csodálatos helyekre nyaralni, egyáltalán mit keres mellette egy ilyen remek házastárs? Az, hogy odafigyel az étkezésre és sportol, esetleg spórol a felesleges dolgokon, hogy megteremtse magának ezt az életet, eszünkbe jut ilyenkor? Ha mégis, akkor jön a szokásos kifogás: „Neki könnyű!” Miért is?

Egy korábbi munkahelyemen egy irodában dolgozott két negyven körüli nő. Az egyik besavanyodott, magányos, a másik boldog családi életet élt. Először jóban voltak, de aztán egyre több konfliktus lett köztük. Egyszerű volt az ok, bármennyire is próbálta leplezni, a magányos nő majd megőrült az irigységtől a másik boldogsága láttán. Ott próbálta ellehetetleníteni a másikat, ahol tudta, szabályos lelki hadjáratot indított ellene, összebeszélt a háta mögött, pletykákat terjesztett, a főnök előtt folyamatosan lejáratta, míg a családos nőt el nem küldték a cégtől. Ettől a magányos nem talált társat, nem lett gyereke, nem lett boldog. Minden, amit elért vele, hogy másnak árthatott.

Az irigység teljesen természetes érzés, de tudnunk kell, hol van a határ. Persze, hogy elsárgulunk, ha a barátnőnk egy vadonatúj piros sportkocsival beállít egy találkozóra (ha kékkel, akkor is), de ez nem jogosít fel minket arra, hogy megkarcoljuk. Ösztönösen fellobban bennünk a féltékenység, ha az, amire régóta vágyunk, másnak már megvan. Az ő örömét ne vegyük el, attól nekünk nem lesz új kocsink.

Próbáljuk meg pozitívan felfogni a dolgot. Ha neki sikerült, nekem is fog! Én is tehetek a céljaimért, vagy kifizethetem a vágyott dolog árát (itt nem feltétlenül pénzről van szó, a kockahas ára például a kitartó és kemény edzés, tudatos étkezés).

A konfliktusok, a stressz, és a hét főbűn

 A katolikus vallás megkülönbözteti a főbűnöket a többitől, szerintük ezek más bűnök, rossz szokások forrásai lehetnek. A középkor óta sok fejtegetésre és találgatásra adtak okot. Én is sokszor gondolkoztam azon, hogy vajon miért pont ez a hét, teljesen emberi tulajdonság lett a hét főbűn? Talán kapcsolatuk van a bennünk rejlő rosszal? Kinek árthatunk egy kis éjszakai falatozással, miért bűn, ha szeretjük a gyönyört, miért ne lehetnénk hiúk, amikor minden a tökéletességet sugallja? Ki ne reagált volna haragosan, ha tehetetlennek érezte magát, mi a baj azzal, hogy mindig többre vágyunk?

Úgy döntöttünk, más szemszögből közelítjük meg a kérdést. A hét főbűn kapcsolatát nézzük meg a konfliktushelyzetekkel és a stresszel, már ha találunk összefüggést.

Találtunk…

A falánkság

Az egyik, talán legalapvetőbb, témánkat érintő összefüggés a korlátlan étkezések és a stressz közt van. Itt most nem arról van szó, amikor valaki beteg, és nem ismeri a jóllakottság érzését, mint az a közel 100 kilós kínai kisfiú, aki egész nap csak eszik, mégis éhes marad.

A többségre inkább az a jellemző, hogy akkor is eszünk, ha nem vagyunk éhesek. Csak megkívánunk valamit, egy kis nasit, valami kis rágcsálnivalót a főétkezések között, vagy az esti TV nézés közben. Az evés egy megnyugtató pótcselekvéssé válik stressz, bánat, unalom esetén. A finom falatokkal jutalmazzuk magunkat, egy szelet csokoládé elmajszolásával a lelkünket nyugtatjuk meg. Ha hajlamosak vagyunk ilyesmire, érdemes más cselekvés után néznünk, hiszen ez a rossz szokás könnyen elhízáshoz, és az azzal gyakran együtt járó betegségekhez vezethet.

Ha a stresszt próbáljuk meg levezetni ezzel, annak a gyökerei Freud szerint még a gyerekkorban keresendők. Megszoktuk, hogy ha bármi baj van, sírunk, és utána jön édesanyánk és megetet minket. Tehát az étkezés és a nyugalom érzése összekapcsolódik. Ahogy idősebbek leszünk, édességet kapunk különleges alkalmakkor, de jutalomként is.

A helyzetet csak fokozza az, hogy a gyártók mindent elkövetnek azért, hogy többet fogyasszunk. Az adalékanyagok kívánatosabbá teszik számunkra a nassolni valókat, az ízek intenzívebbé válnak. Nagyon kevesen képesek abbahagyni a chipset fél zacskónál…

Megoldás lehet a gyümölcsök, egészséges nasik bevezetése az étrendünkbe, bár egy alma elfogyasztása sok esetben nem hozza meg a kívánt eredményt. Más pótcselekvések keresése is jó ötlet. Egy régi kolléganőm, ha nagyon stresszes volt, kitakarította az egész lakást, még a padlót is átfényezte kétszer. Őt ez nyugtatta meg. Egy barátnőm a konditeremben vezeti le a felesleges energiákat. Elég feszült élete van, szóval isteni az alakja.

Ti mivel vezetitek le a stresszt?