Vannak olyan napok...

Vannak olyan napok, amikor már reggel tudom, hogy inkább ágyban kellett volna maradnom, mert azzal okozom magamnak a lehető legkevesebb kárt. Ilyenkor hajlamos vagyok magamra önteni a kávét, összemaszatolni a ruhám indulás előtt, lekésni a BKV buszt, elbotlani a lépcsőn… Persze minden egyes apró balesetnél csak egyre idegesebb leszek, és ezzel szinte bevonzom a következőt.
Egyetlen megoldás létezik: próbáljuk a helyzet jó oldalát nézni, és ellazulni. Ha sikerül megnyugodnunk, visszanyerjük a jókedvünket, és a balszerencsék is véget érnek. Ez különösen fontos akkor, ha hosszú nap áll előttünk, esetleg fontos teendők várnak még ránk.
Nekem sem mindig sikerül a szélben, mínuszokban elmagyarázni magamnak, hogy milyen jól is jártam azzal, hogy álldogálhatok 10 percet a szabad levegőn… Ha azonban megérkezett a busz, elkezdhetünk megnyugodni. Az is megoldás, hogy ha beértünk a munkahelyünkre, főzünk magunknak egy teát, és szánunk erre pár percet. Nemcsak mi járunk jobban, hanem a munkatársaink is.

Kilátástalanság

Még a nyáron történt, hogy kimentem futni a Margitszigetre. Ahogy a romok mellett haladtam el, egy eszméletlenül fekvő, 40 körüli szőke nőre lettem figyelmes az egyik fal mellett. Senki nem állt meg mellette, hogy segítsen, viszont már sötétedett, nem akartam ott hagyni.

Elsegítettem egy padhoz. Viszonylag nehezen mozgott, és zavartan beszélt. Leültünk, beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy öngyilkos akart lenni, több gyógyszert is bevett. Ez már a harmadik kísérlete volt. Sokáig győzködött, hogy ne hívjak mentőt, de nem hagytam magam. Amíg kiérkeztek, tovább beszélgettünk.

Úgy érezte, az életének semmi értelme. Párkapcsolata, gyereke nincs, ő a férfiaknak „csak arra” kell, a családjával már régen megszakította a kapcsolatot, barátai nincsenek, a munkáját utálja. Először próbáltam meggyőzni, hogy nem véletlen nem sikerültek az eddigi kísérletei, és dolga van még a Földön, de minden érvem lepattant róla. Mondtam neki, hogy a saját hozzáállásán próbáljon meg változtatni, ha kell, orvosi segítséggel, és nem feltétlen gyógyszerekkel.

Ha ennyire rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, annak komoly oka van, nem egyszer nyúlnak vissza a kezelések a gyerekkori sérelmekig. A mostani helyzet is egy hosszú folyamat eredménye. Az ilyen esetekben meg kell próbálni valami korábbi örömteli eseményt felidézni, vagy arra gondolni, amikor az életünk még nagyon rendben volt, és ahhoz viszonyulni, abba kapaszkodni. Általában önértékelési gondok húzódnak meg a háttérben, ezt kezelnünk kell. Az öngyilkosság nem megoldás semmire. Ismerjük fel, ha orvosi segítségre van szükségünk, és ne féljünk belevágni.

A mentők viszonylag hamar kiértek, így nem volt túl sok időnk társalogni. Nagyon sokat jár a fejemben azóta is, hogy mi lehet vele. Ti mit tettetek volna a helyemben, mit próbáltok tanácsolni neki?

Mit tegyek, ha hibáztam?

Mindannyiunkkal előfordul. Bármennyire figyelünk is, megesik, hogy hibát vétünk. Ezt elsősorban el kell fogadnunk, hiszen legeredményesebben megoldani a hibáinkból eredő problémákat akkor tudjuk, ha túllépünk azon, hogy ostorozzuk magunkat.

Optimális eset az, ha Te magad veszed észre az elkövetett bakit, hiszen így már akkor elkezdhetsz kidolgozni egy megoldást, amikor még a feletteseid nem tudnak róla. Tehát amikor a főnököd elé állsz, nem csak azt tudod elmondani, hogy elrontottál valamit, hanem egyből egy kész tervet is be tudsz mutatni, hogy hogyan lehetne kiküszöbölni a nem kívánt eseményeket.

Előfordul azonban, és sajnos ez a gyakoribb, hogy valaki más (a felettesed vagy egy kollégád) veszi észre, hogy hibát vétettél.

Véleményem szerint a legfontosabb az, hogy be tudjuk ismerni a baklövéseinket. Nem szép dolog például másra hárítani a felelősséget, és egy kollégára mutogatni, de az sem veszi jól ki magát, ha rögtön a körülmények szerencsétlen állására hivatkozva kijelented, hogy nem tehetsz róla, mert mindenki más is biztos ezt tette volna a helyedben. Ha a főnököd az a típus, aki szeret a tévedéseiden lovagolni, akkor is az a legtisztább, ha beismered: hibáztál, kitalálod, mit lehet most tenni. És ezzel el is jutottunk a második lépéshez: ne kezdd el csapkodni a fejedet, hogy hogyan is ronthattál így el valamit, mert azzal az ügyben semmilyen előrelépést nem teszel. A hiba ugyanúgy hiba marad, már létező probléma, aminek a megoldása lett a legújabb cél. Természetesen érdemes lehet elgondolkodnod rajta, hogy vajon miért csináltad úgy a dolgokat, ahogy csináltad, hiszen a jövőben ezzel elkerülheted, hogy hasonló hibákat ejts, de annak semmi értelme, hogy Te magad lovagolj azon, hogy tévedtél.

Ha a megoldáson töröd a fejed, az lefoglal, és nem enged időt arra, hogy túlzottan stresszeld magad egy elkövetett bakin. Inkább arra fókuszálj, hogy milyen megoldási javaslatokkal tudsz előállni. Ezzel jobb színben tünteted fel magad a munkahelyeden, és a saját önbecsülésedet is javítja, hiszen tudni fogod: ha hibázol is néha, képes vagy kijavítani. A legfontosabbat se felejtsük el: a hibáinkból tanulhatunk csak igazán.

A munkahelyi pletykák

Bár ártatlannak tűnnek, a pletykák rendkívül veszélyesek. Nem egyszer durvák, sőt igazságtalanok. A munkahelyi konfliktusok fő okozói lehetnek, és aztán el is mélyíthetik azokat. Nem beszélve arról, hogy jó részük nem igaz. Persze a pletykálkodás eleinte mókásnak, izgalmasnak tűnhet, főleg akkor igaz ez, ha új vagy egy munkahelyen. Meg kell jegyezni azonban, hogy csak addig mókás, amíg nem Te leszel a pletyka-kör fő témája.

A világ legjobb munkahelyét is tönkretehetik a pletykás kollégák. Az egyetlen megoldás, ha megpróbálunk távol maradni a szóbeszédektől. Ez nem mindig könnyű, és a kísértés is nagy lehet, hogy legalább egy kicsit belehalgassunk, de a legjobbat azzal tesszük, ha igyekszünk egyáltalán nem tudomást venni róla. Ha végighallgatjuk őket,  bátorítást adunk a folytatásra, nincs megállás: jönnek a kérdések, hogy “miért, te nem így gondolod?” vagy “erről mi a véleményed?” – és már bele is folytunk, a pletykás társaság részei lettünk. Ezzel pedig ronthatunk a saját megítélésünkön.

Igyekezzünk inkább a tényekre hagyatkozni, ne hallgassuk végig a pletykákat. Ha elkerülhetetlen a jelenlétünk (kávéfőzés a konyhában, dohányzóban álldogálás), tereljük másra a szót. Ez lehet akár az időjárás is, lényeg, hogy ne beszéljünk másokról a hátuk mögött, és a fél füllel hallott információkat se adjuk át. Könnyen bajba sodorhatjuk magunkat és másokat is.