Kilátástalanság

Még a nyáron történt, hogy kimentem futni a Margitszigetre. Ahogy a romok mellett haladtam el, egy eszméletlenül fekvő, 40 körüli szőke nőre lettem figyelmes az egyik fal mellett. Senki nem állt meg mellette, hogy segítsen, viszont már sötétedett, nem akartam ott hagyni.

Elsegítettem egy padhoz. Viszonylag nehezen mozgott, és zavartan beszélt. Leültünk, beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy öngyilkos akart lenni, több gyógyszert is bevett. Ez már a harmadik kísérlete volt. Sokáig győzködött, hogy ne hívjak mentőt, de nem hagytam magam. Amíg kiérkeztek, tovább beszélgettünk.

Úgy érezte, az életének semmi értelme. Párkapcsolata, gyereke nincs, ő a férfiaknak „csak arra” kell, a családjával már régen megszakította a kapcsolatot, barátai nincsenek, a munkáját utálja. Először próbáltam meggyőzni, hogy nem véletlen nem sikerültek az eddigi kísérletei, és dolga van még a Földön, de minden érvem lepattant róla. Mondtam neki, hogy a saját hozzáállásán próbáljon meg változtatni, ha kell, orvosi segítséggel, és nem feltétlen gyógyszerekkel.

Ha ennyire rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, annak komoly oka van, nem egyszer nyúlnak vissza a kezelések a gyerekkori sérelmekig. A mostani helyzet is egy hosszú folyamat eredménye. Az ilyen esetekben meg kell próbálni valami korábbi örömteli eseményt felidézni, vagy arra gondolni, amikor az életünk még nagyon rendben volt, és ahhoz viszonyulni, abba kapaszkodni. Általában önértékelési gondok húzódnak meg a háttérben, ezt kezelnünk kell. Az öngyilkosság nem megoldás semmire. Ismerjük fel, ha orvosi segítségre van szükségünk, és ne féljünk belevágni.

A mentők viszonylag hamar kiértek, így nem volt túl sok időnk társalogni. Nagyon sokat jár a fejemben azóta is, hogy mi lehet vele. Ti mit tettetek volna a helyemben, mit próbáltok tanácsolni neki?

A változásnak belülről kell indulnia

Néhány évvel ezelőtt saját magamon volt alkalmam tapasztalni, hogy a stressz káros hatásai milyen testi tünetekben mutatkozhatnak meg. Pocsékul éreztem magam (és meg kell jegyeznem: úgy is néztem ki). Ahogy utólag visszanézek erre az időszakra, a legnagyobb gond az volt velem, hogy nem is akartam másként hozzáállni a körülöttem zajló eseményekhez, sőt, amikor csak alkalmam volt rá, mindenkinek azt ecseteltem, hogy nem is csoda, hogy ilyen állapotban vagyok, mert nekem olyan nehéz, hogy azt ők elképzelni sem tudják.

A változáshoz az kellett, hogy rádöbbenjenek: az életem korántsem annyira siralmas – és pláne nem reménytelen -, mint amennyire néha értékelem. Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor az egyik barátnőm mesélt egy közeli ismerőséről, akit abban az időben több tragédia is ért rövid időn belül. Abban a percben átfutott az agyamon, hogy most talán nem kezdek el panaszkodni, mivel nevetségesen éles lenne a problémák közötti kontraszt.

A körülmények összhatása végül elvezetett ahhoz a kijelentésemhez, hogy én nem akarok soha többet semmit „túlstresszelni”. Akkoriban már tényleg azt éreztem, hogy tönkreteszem magam az állandó idegeskedéssel, és ez nem csak abban mutatkozott meg, hogy feszültséget éreztem, hanem sokat fájt a hátam, a fejem, a gyomrom, és nem mellékesen a környezetemen sem éreztem azt, hogy mindig kitörő lelkesedéssel fogadják a jelenlétemet.

Nem állítom azt, hogy ehhez a kijelentésemhez eleinte könnyű volt magamat tartani, de változni akartam, és véleményem szerint ez volt a legfőbb lépés.

Kidolgoztam magamnak 3 olyan gondolatot, amelyeket mindig végigfuttattam a fejemben, amikor azt éreztem, hogy valami miatt túlzásba viszem az idegeskedést:

1.    attól, hogy agyonidegeskedem magam, még semmi nem fog történni, ami az adott helyzeten javítana.

2.    ha rámegy az egészségem a „túlstresszelésre”, akkor még nehezebb lesz változtatni az életem azon részein, amin szeretnék javítani.

3.    és a legfontosabb: tényleg reménytelen tenni valamit az aggodalmaskodás helyett?

Tudjátok mi segített még? A mozgás. Már írtunk korábban a sport fontosságáról, de most is megemlíteném, mivel nálam a kezdetekben nagyon jót tett. Akkortájt állandó jelleggel hajtogattam, hogy nincs sem időm, sem pénzem mozogni. Be kell ismernem, hogy a „változni akarástól” pénzem nem lett hirtelen, de időt igenis tudtam szakítani arra, hogy otthon tornázzak.

Vedd figyelembe, hogy amíg Te magad nem akarsz változni, addig nem várhatod, hogy megváltozik körülötted a világ.

Rengeteg könyvet kiolvashatsz a stressz kezeléséről, böngészhetsz technikák után, mert abból bőven akad az interneten, de az első lépést Neked kell megtenned.

A stressz hatásai

A rossz stressz köztudott negatív hatásairól regényt lehetne írni. Mindannyian hallottunk már az általa okozott fej – és nyakfájásról, izomgörcsökről.

Személyes példámat tudnám említeni ezzel kapcsolatban. Egy régebbi munkahelyemen gyakran törtek rám migrén-szerű fejfájások, egyre erősebben, olyan nyaki görcsökből kiindulva, amit addig soha nem éreztem. Természetesen semmilyen fájdalomcsillapítóra nem reagáltak. Hetekbe telt, mire észrevettem, hogy amint kilépek az utcára a munkaidő végén, szinte azonnal jobban vagyok, a fájdalom magától eltűnik.

Tulajdonképpen szerettem ott dolgozni, de volt egy kolléganőm, aki mindenkiben a rosszat látta, és végtelenül negatív volt a viselkedése. Ez nem az ő hibája volt, egyszerűen a jelleméből fakadt. Rájöttem, hogy a feszültség forrása ő. Amikor megláttam, lüktetni kezdett a halántékom. Egy idő után aztán megelégeltem, hogy miatta vagyok rosszul minden nap, és eldöntöttem, hogy teszek valamit a helyzetem megváltoztatásáért. Alapvetően két utat láttam járhatónak: az egyik, hogy a kolléganőm viselkedésén próbálok változtatni, a másik, hogy a saját hozzáállásomon. Végül a második utat találtam könnyebben járhatónak, és attól kezdve megpróbáltam mindent viccesnek venni, amit mond. (Itt újra hangsúlyozom: nem rosszindulatú volt, csak negatív beállítottságú). Ez eleinte nagyon nehezen ment, hiszen egyáltalán nem volt humoros a nő. Állandóan a hibáimat sorolta, hogy mennyivel jobb nálam. Két hétbe telt, mire el tudtam mosolyodni, persze magamban, és még egy hétbe, mire minden lepergett rólam, amit mondott. Onnantól enyhültek a fejfájásaim, később el is múltak. Sőt, szerintem a kolléganőm észrevette a változást, és szerencsére kevesebbet jött oda hozzám, hogy színesítse a napom. Mondanám azt is, hogy kedvesebb lett, de lehet, hogy ezt csak én láttam bele. Ami viszont tényleg vicces a dologban, hogy mikor később kiléptem, teljesen ki volt akadva, nagyon sajnálta „hogy elveszít”, és (bár nem napi szinten), de a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Higgyünk abban, hogy képesen vagyunk megváltoztatni a környezetünket pusztán a hozzáállásunkkal, hogy komfortosabbá tehetjük az életünket egyszerű és apró trükkökkel, és nem vagyunk kötelezőek eltűrni, hogy a stressz fizikai tünetei megkeserítsék a napjainkat!

Jó és rossz stressz

A jó és a rossz stressz között alapvető különbségek húzódnak. A jó stressz cselekvésre ösztönöz, tettekre sarkall, míg a rossznak hosszú távon akár egészségügyi következményei is lehetnek. Gyakori tünet a hátfájás, a nyaki izmok görcsös merevsége, de később akár migrénes fejfájás, vagy enyhe fulladás is jelentkezhet. Arról nem beszélve, hogy az immunrendszerünk is legyengül, így könnyebben betegszünk meg.

Éppen ezért meg kell tanulnunk bánni vele, ne hagyjuk, h eluralkodjon rajtunk. Erre többféle lehetőség van, személyenként változó, kinek mi válik be.

A rossz stressz általában rajtunk kívül álló okok miatt alakul ki, ez lehet egy városi dugó mikor sietnénk valahova, esetleg nem kerülünk sorra a háziorvosnál, vagy akár egy új feladat a munkahelyen.

Azonnal kezelni kell, a lehetséges eszközökkel csökkenteni a hatását.

Nem véletlenül mondják, hogy ha más hibájáért idegeskedünk, azzal tulajdonképpen magunkon állunk bosszút. Persze mondani könnyű, a gyakorlatban alkalmazni viszont már kevésbé egyszerű. Sok gyakorlással és kitartással azonban elérhetjük a célunkat.

Ha pl. állunk a dugóban az autónkkal, attól nem megy gyorsabban a sor, mert mi felrobbanni készülünk, esetleg vadul dudálunk, ilyenkor inkább kapcsoljuk be a rádiót, hallgassunk zenét. Engem ez mindig jobb kedvre derít, és a várakozás sem tűnik annyira hosszúnak.

Pár perc séta a friss levegőn is csodákra képes. Egy nagyon nehéz, idegölő nap után szinte mindig gyalog megyek haza, de ha nagyon hideg van, akkor is legalább az út feléig sétálok. Hazaérkezés után ilyenkor tisztábban átlátom a helyzetet.

Egy másik nagyon jól működő megoldás az, ha felhívunk valakit telefonon, aki nem tud a minket ért stresszről, lehet egy régi barátnő, családtag. Olyankor jön a legjobban, ha mondjuk váratlanul új feladatot kapunk a munkahelyünkön, amit tudjuk, hogy nem nekünk kellene megoldani, de tenni nem tudunk ellene. Egy telefonhívás pár percre kizökkent a mókuskerékből, hihetetlen hatása van, újult erővel folytathatjuk a napunkat.

Néha akár egy-két kocka csoki is megengedett. Illene hangsúlyozni, hogy ez lehetőleg jó minőségű étcsoki legyen, de én inkább azt mondom, együk azt, amit a legjobban szeretünk.