Mit tegyek, ha hibáztam?

Mindannyiunkkal előfordul. Bármennyire figyelünk is, megesik, hogy hibát vétünk. Ezt elsősorban el kell fogadnunk, hiszen legeredményesebben megoldani a hibáinkból eredő problémákat akkor tudjuk, ha túllépünk azon, hogy ostorozzuk magunkat.

Optimális eset az, ha Te magad veszed észre az elkövetett bakit, hiszen így már akkor elkezdhetsz kidolgozni egy megoldást, amikor még a feletteseid nem tudnak róla. Tehát amikor a főnököd elé állsz, nem csak azt tudod elmondani, hogy elrontottál valamit, hanem egyből egy kész tervet is be tudsz mutatni, hogy hogyan lehetne kiküszöbölni a nem kívánt eseményeket.

Előfordul azonban, és sajnos ez a gyakoribb, hogy valaki más (a felettesed vagy egy kollégád) veszi észre, hogy hibát vétettél.

Véleményem szerint a legfontosabb az, hogy be tudjuk ismerni a baklövéseinket. Nem szép dolog például másra hárítani a felelősséget, és egy kollégára mutogatni, de az sem veszi jól ki magát, ha rögtön a körülmények szerencsétlen állására hivatkozva kijelented, hogy nem tehetsz róla, mert mindenki más is biztos ezt tette volna a helyedben. Ha a főnököd az a típus, aki szeret a tévedéseiden lovagolni, akkor is az a legtisztább, ha beismered: hibáztál, kitalálod, mit lehet most tenni. És ezzel el is jutottunk a második lépéshez: ne kezdd el csapkodni a fejedet, hogy hogyan is ronthattál így el valamit, mert azzal az ügyben semmilyen előrelépést nem teszel. A hiba ugyanúgy hiba marad, már létező probléma, aminek a megoldása lett a legújabb cél. Természetesen érdemes lehet elgondolkodnod rajta, hogy vajon miért csináltad úgy a dolgokat, ahogy csináltad, hiszen a jövőben ezzel elkerülheted, hogy hasonló hibákat ejts, de annak semmi értelme, hogy Te magad lovagolj azon, hogy tévedtél.

Ha a megoldáson töröd a fejed, az lefoglal, és nem enged időt arra, hogy túlzottan stresszeld magad egy elkövetett bakin. Inkább arra fókuszálj, hogy milyen megoldási javaslatokkal tudsz előállni. Ezzel jobb színben tünteted fel magad a munkahelyeden, és a saját önbecsülésedet is javítja, hiszen tudni fogod: ha hibázol is néha, képes vagy kijavítani. A legfontosabbat se felejtsük el: a hibáinkból tanulhatunk csak igazán.

A munkahelyi pletykák

Bár ártatlannak tűnnek, a pletykák rendkívül veszélyesek. Nem egyszer durvák, sőt igazságtalanok. A munkahelyi konfliktusok fő okozói lehetnek, és aztán el is mélyíthetik azokat. Nem beszélve arról, hogy jó részük nem igaz. Persze a pletykálkodás eleinte mókásnak, izgalmasnak tűnhet, főleg akkor igaz ez, ha új vagy egy munkahelyen. Meg kell jegyezni azonban, hogy csak addig mókás, amíg nem Te leszel a pletyka-kör fő témája.

A világ legjobb munkahelyét is tönkretehetik a pletykás kollégák. Az egyetlen megoldás, ha megpróbálunk távol maradni a szóbeszédektől. Ez nem mindig könnyű, és a kísértés is nagy lehet, hogy legalább egy kicsit belehalgassunk, de a legjobbat azzal tesszük, ha igyekszünk egyáltalán nem tudomást venni róla. Ha végighallgatjuk őket,  bátorítást adunk a folytatásra, nincs megállás: jönnek a kérdések, hogy “miért, te nem így gondolod?” vagy “erről mi a véleményed?” – és már bele is folytunk, a pletykás társaság részei lettünk. Ezzel pedig ronthatunk a saját megítélésünkön.

Igyekezzünk inkább a tényekre hagyatkozni, ne hallgassuk végig a pletykákat. Ha elkerülhetetlen a jelenlétünk (kávéfőzés a konyhában, dohányzóban álldogálás), tereljük másra a szót. Ez lehet akár az időjárás is, lényeg, hogy ne beszéljünk másokról a hátuk mögött, és a fél füllel hallott információkat se adjuk át. Könnyen bajba sodorhatjuk magunkat és másokat is.

A változásnak belülről kell indulnia

Néhány évvel ezelőtt saját magamon volt alkalmam tapasztalni, hogy a stressz káros hatásai milyen testi tünetekben mutatkozhatnak meg. Pocsékul éreztem magam (és meg kell jegyeznem: úgy is néztem ki). Ahogy utólag visszanézek erre az időszakra, a legnagyobb gond az volt velem, hogy nem is akartam másként hozzáállni a körülöttem zajló eseményekhez, sőt, amikor csak alkalmam volt rá, mindenkinek azt ecseteltem, hogy nem is csoda, hogy ilyen állapotban vagyok, mert nekem olyan nehéz, hogy azt ők elképzelni sem tudják.

A változáshoz az kellett, hogy rádöbbenjenek: az életem korántsem annyira siralmas – és pláne nem reménytelen -, mint amennyire néha értékelem. Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor az egyik barátnőm mesélt egy közeli ismerőséről, akit abban az időben több tragédia is ért rövid időn belül. Abban a percben átfutott az agyamon, hogy most talán nem kezdek el panaszkodni, mivel nevetségesen éles lenne a problémák közötti kontraszt.

A körülmények összhatása végül elvezetett ahhoz a kijelentésemhez, hogy én nem akarok soha többet semmit „túlstresszelni”. Akkoriban már tényleg azt éreztem, hogy tönkreteszem magam az állandó idegeskedéssel, és ez nem csak abban mutatkozott meg, hogy feszültséget éreztem, hanem sokat fájt a hátam, a fejem, a gyomrom, és nem mellékesen a környezetemen sem éreztem azt, hogy mindig kitörő lelkesedéssel fogadják a jelenlétemet.

Nem állítom azt, hogy ehhez a kijelentésemhez eleinte könnyű volt magamat tartani, de változni akartam, és véleményem szerint ez volt a legfőbb lépés.

Kidolgoztam magamnak 3 olyan gondolatot, amelyeket mindig végigfuttattam a fejemben, amikor azt éreztem, hogy valami miatt túlzásba viszem az idegeskedést:

1.    attól, hogy agyonidegeskedem magam, még semmi nem fog történni, ami az adott helyzeten javítana.

2.    ha rámegy az egészségem a „túlstresszelésre”, akkor még nehezebb lesz változtatni az életem azon részein, amin szeretnék javítani.

3.    és a legfontosabb: tényleg reménytelen tenni valamit az aggodalmaskodás helyett?

Tudjátok mi segített még? A mozgás. Már írtunk korábban a sport fontosságáról, de most is megemlíteném, mivel nálam a kezdetekben nagyon jót tett. Akkortájt állandó jelleggel hajtogattam, hogy nincs sem időm, sem pénzem mozogni. Be kell ismernem, hogy a „változni akarástól” pénzem nem lett hirtelen, de időt igenis tudtam szakítani arra, hogy otthon tornázzak.

Vedd figyelembe, hogy amíg Te magad nem akarsz változni, addig nem várhatod, hogy megváltozik körülötted a világ.

Rengeteg könyvet kiolvashatsz a stressz kezeléséről, böngészhetsz technikák után, mert abból bőven akad az interneten, de az első lépést Neked kell megtenned.

A sport

A sport nem csak testi, de lelki egészségünk megőrzésében is nagyon fontos. Kitartásra tanít, kiegyensúlyozottabbá tesz. Mindenkinek meg kell találnia azt, ami számára a legmegfelelőbb. Erre nincs általános szabály, az hogy ki milyen körülmények közt érzi magát a legjobban, személyiség függő. Van, aki imád úszni, engem untat. Van, akinek a küzdősportok a kedvencei, én félek, hogy bajom esik közben. Kinek a lovaglás jön be, kinek a rúdtánc, kinek a golf, és még sorolhatnám.

Nekem az egyik legkedvesebb sportom a futás. Megnyugtat, rendszerezi a gondolataimat, és sikerélményekkel lát el. Megmutatja, hogy képes vagyok megtenni valamit, ha azt igazán akarom. és ez nagyon jó érzés, amit az élet minden területén tudok hasznosítani. Mindig új célokat tűzök ki (hosszabb táv, rövidebb idő), és amikor elérem, végtelenül elégedett vagyok.

Persze ilyenkor jönnek a kifogások, hogy „de nekem erre nincs időm”, „fáj a térdem”, stb., de ez fejben dől el. Az én választásom viszonylag egyszerű volt: kevesebb csoki, vagy több sport. Ez utóbbit választottam…

Keressétek meg azt a sportot, amiben kiteljesedhettek, és higgyétek el, nem fogjátok megbánni! Kevésbé lesztek feszültek és ingerlékenyek, hosszú távon pedig az önbizalmatok is nőni fog!

Amikor minden összejön

Biztos, hogy a Te életedben is előfordult már, hogy valahogy „egyszerre jött össze minden”. Tudod, az az eset, amikor a munkahelyeden is sok a probléma, a családod is nyaggat valamivel, és még a barátaid körében is helyt kell állnod.

Bármelyikünkkel előfordulhat, hogy úgy érzi, egyszerűen nincs kapacitása mindenre. Az ilyen nehézkes időkben sem szabad hagynod, hogy összecsapjanak a fejed felett a hullámok! Az én trükköm az ehhez hasonló esetekben egyszerűen csak az, hogy megállok egy pillanatra, és letisztázom a fejemben a dolgokat. Azért tűnik annyira megoldhatatlannak a sok feladat, ami hirtelen rád szakadt, mert csak cikáznak a gondolatok a fejedben, hogy mikor-kinek-mit kellene tenned. Szánj egy kis időt arra, hogy végiggondold a tennivalókat. Fontos, hogy egyszerre csak egy területre koncentrálj. Kezdd el sorban végigvenni, hogy a munkahelyeden mi mindent kell elvégezned, és rangsorold, hogy melyik a legfontosabb, illetve, hogy milyen lépéseket kell tenned. Akár le is írhatod a teendőket. Ha ezzel a területtel végeztél, lépj a következőre, és tisztázd, hogy milyen feladataid vannak otthon, stb.

Elsősorban azt kell szem előtt tartanod, hogy a fejedben ne legyen káosz. Ha pontosan tudod, hogy mit kell tenned, és lépésről-lépésre kész terved van, akkor máris sokkal egyszerűbbnek fog tűnni a megvalósítás.

És még egy dolog: ha a tervezés közben kiderül, hogy valami mégsem fog beleférni az idődbe, akkor kérj haladékot. Ne legyen a miatt lelkiismeret furdalásod, hogy a Te napod is csak 24 órából áll, és annak egy részét alvással kell töltened. Ha az érintettől bocsánatot kérsz, és megmondod, hogy csak egy hét múlva tudsz a segítségére lenni, akkor azt neki is meg kell értenie. A lényeg, hogy helyesen válaszd ki, hogy kitől tudsz haladékot kérni, és annak érdekében, hogy ne bántsd meg, pontos új határidőt mondj neki, amikorra tényleg vállalni tudod a feladatot.

A stressz hatásai

A rossz stressz köztudott negatív hatásairól regényt lehetne írni. Mindannyian hallottunk már az általa okozott fej – és nyakfájásról, izomgörcsökről.

Személyes példámat tudnám említeni ezzel kapcsolatban. Egy régebbi munkahelyemen gyakran törtek rám migrén-szerű fejfájások, egyre erősebben, olyan nyaki görcsökből kiindulva, amit addig soha nem éreztem. Természetesen semmilyen fájdalomcsillapítóra nem reagáltak. Hetekbe telt, mire észrevettem, hogy amint kilépek az utcára a munkaidő végén, szinte azonnal jobban vagyok, a fájdalom magától eltűnik.

Tulajdonképpen szerettem ott dolgozni, de volt egy kolléganőm, aki mindenkiben a rosszat látta, és végtelenül negatív volt a viselkedése. Ez nem az ő hibája volt, egyszerűen a jelleméből fakadt. Rájöttem, hogy a feszültség forrása ő. Amikor megláttam, lüktetni kezdett a halántékom. Egy idő után aztán megelégeltem, hogy miatta vagyok rosszul minden nap, és eldöntöttem, hogy teszek valamit a helyzetem megváltoztatásáért. Alapvetően két utat láttam járhatónak: az egyik, hogy a kolléganőm viselkedésén próbálok változtatni, a másik, hogy a saját hozzáállásomon. Végül a második utat találtam könnyebben járhatónak, és attól kezdve megpróbáltam mindent viccesnek venni, amit mond. (Itt újra hangsúlyozom: nem rosszindulatú volt, csak negatív beállítottságú). Ez eleinte nagyon nehezen ment, hiszen egyáltalán nem volt humoros a nő. Állandóan a hibáimat sorolta, hogy mennyivel jobb nálam. Két hétbe telt, mire el tudtam mosolyodni, persze magamban, és még egy hétbe, mire minden lepergett rólam, amit mondott. Onnantól enyhültek a fejfájásaim, később el is múltak. Sőt, szerintem a kolléganőm észrevette a változást, és szerencsére kevesebbet jött oda hozzám, hogy színesítse a napom. Mondanám azt is, hogy kedvesebb lett, de lehet, hogy ezt csak én láttam bele. Ami viszont tényleg vicces a dologban, hogy mikor később kiléptem, teljesen ki volt akadva, nagyon sajnálta „hogy elveszít”, és (bár nem napi szinten), de a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Higgyünk abban, hogy képesen vagyunk megváltoztatni a környezetünket pusztán a hozzáállásunkkal, hogy komfortosabbá tehetjük az életünket egyszerű és apró trükkökkel, és nem vagyunk kötelezőek eltűrni, hogy a stressz fizikai tünetei megkeserítsék a napjainkat!

Apró praktikák

Apró praktikák, amelyek nekünk beváltak:

-         A mosoly

Ennek a trükknek az alapjait legelőször Selye János: Életünk és a stress c. könyvében olvastam, de később sok más helyen is. A lényege, hogy az, amilyen hangulatban vagyunk jelentősen függ a mimikánktól. Ha mosolyogsz, rövid időn belül a hangulatod is vidámabbra vált. Így ha nagyon magad alatt vagy, érdemes az ajkaidat nevetésre állítani.

-         a környezetünkben lévő színek

Amikor új munkahelyem lett, eleinte eléggé maga alá gyűrt a benti légkör. Sosem volt kedvem bemenni az irodába, letört a benti szürkeség (amihez hozzájárult a munkával járó feszültség). Egy nap aztán az egyik barátnőm mesélt arról, hogy milyen kedvezően képesek befolyásolni a kedélyállapotunkat, ha „tarkább” színekkel vesszük körül magunkat. Végül minden íróasztalra való irodai jelölőcímkéből és asztali eszközökből megpróbáltam a legszínesebb összeállítást kihozni, és azt kell mondanom, hogy határozottan javított a mindennapi hangulatomon.

-         a kollégákkal folytatott beszélgetések

Ez egy olyan pont, amit talán sokaknak nehéz megvalósítani, de érdemes megpróbálni. Hozzá kell tennem, hogy én alapvetően is nagy „fecsegő” tudok lenni, de ennek megvan a maga oka. Ha sok a munka, vagy alapvetően is mindenkire ránehezedik a munkájával járó teher, akkor elfelejthetünk beszélgetni egymással. Ennek az lehet az eredménye, hogy a munkahelyi légkör feszült lesz.

A kollégákra érdemes rászánni néhány percet, és (akár ebédszünetben, ha a főnökök nem nézik jó szemmel) kikapcsolódásként megkérdezni, hogy milyen napja van, vagy úgy egyáltalán mi a helyzet otthon, stb. Először is ez azért hasznos, mert kiderülhet, hogy a kollégád/kolléganőd nem azért volt reggel olyan morcos, mert haragszik rád, hanem mert családi vagy egyéb gondjai adódtak. Másrészt, ha érdeklődsz iránta, az a munkafolyamatokban is nagy segítség lehet, mert hatékonyabban tudtok együtt dolgozni, ha arra kerülne sor. Azokkal a kollégákkal is érdemes váltani néhány szót, akikkel úgy érzed, hogy nem jössz ki jól. Ez sokat javíthat a kettőtök közötti kapcsolaton, és ettől még nem kell együtt járnotok bulizni, csak nem lesz kellemetlen feszültség közöttetek.