A konfliktuskezelés témában rengeteg olyan frázist tudnék leírni, amit mindenki tud, ha csak egy kicsit is érdeklődik a dolog iránt. Pl.: a konfliktusok részei az életünknek, az pedig, ahogyan kezeljük őket, a személyiségünknek. Mindig az adott helyzettől függ, hogyan reagálunk, és az sem mindegy, kivel állunk szemben: egy kollégánkkal, a főnökünkkel, vagy egy régi barátunkkal. Fontosak a másik személy iránt táplált érzéseink is, máshogy beszélünk valakivel, ha nem akarjuk megbántani, és máshogy akkor, ha nem érdekel minket a szavaink hatása. Ha csak a konfliktusokhoz való hozzáállást nézzük, az emberek alapvetően három fő csoportba sorolhatók, persze a határvonalak nem túl élesek, bőven vannak átfedések, és természetesen kivételek is akadnak. Ez a három: a konfliktuskerülő, a konfliktuskereső, na és persze az arany középút.
Amióta elindítottuk oldalunkat, gyakran figyelem más szemmel a környezetemben lévőket, akaratlanul is elemezgetem a reakcióikat, a viselkedésüket. Ezért jutottam arra, hogy indítok egy cikksorozatot, amelynek a témája konfliktusok kezelésének alap-típusait bemutatni gyakorlati példákon keresztül.
Az első típus, amellyel foglalkozni szeretnék, a konfliktuskerülő.
Van egy barátnőm, ő ennek a típusnak a tiszta megtestesítője. Elsőre határozott, erős egyéniségnek tűnik, olyannak, aki nem hagyja magát. Az első konfliktusnál azonban behódol az ellenfelének. Az ő célja, hogy akár az iskolában, akár a munkahelyén megőrizze a békét. Neki sokkal fontosabb az, hogy elfogadják, mint az, hogy kiálljon a saját igazáért. Nem vitatkozik senkivel, ha valami probléma van, ő enged. A saját akaratát szinte sosem viszi véghez, és mi, akik a környezetében vagyunk, nem is igen tudjuk, hogy mikor mit szeretne, hiszen harapófogóval sem tudnánk kihúzni belőle sem a véleményét, sem az érzéseit egy adott üggyel kapcsolatban. Alapvetően mások szemén keresztül próbálja magát látni, visszajelzések pedig pozitívak, az ilyen embereket általában szeretik.
Volt egy elég komoly ügy pár hete, a cégtől, ahol dolgozik, eltűnt egy kisebb összeg. Ahelyett, hogy körbekérdezett volna a kollégáknál, hogy ki ült aznap a recepción, ki vette fel a pénzt, amit ő adott ki, esetleg nem tud valaki valamit, nos ehelyett kifizette a hiányt szó nélkül, saját zsebből. Nem merte firtatni a dolgot, nehogy a többiek úgy gondolják, hogy gyanúsítgat bárkit is, esetleg erőszakoskodik, holott erről szó sem volt.
Gyakran mondogatja, hogy „csak nem akarom, hogy ebből baj legyen”, esetleg „az egész nem ér annyit”. Persze, szép dolog, hogy kerüljük a felesleges stresszt, és nem akarunk a megváltoztathatatlanon rágódni, de vannak olyan helyzetek, amikor igenis ki kell állnunk magunkért! Az a mondás jut erről eszembe, hogy „úgy tud elküldeni valakit a fenébe, hogy az illető alig várja, hogy indulhasson”, Ez maximálisan igaz, a mondanivalónk stílusát megfelelően választva, kulturáltan és udvariasan akár a főnökünkkel is megértethetjük, miért van nekünk igazunk. Hacsak nem konfliktuskereső... De erről a következő részben :)
Ha Te is ebbe a típusba tartozol, akkor arra biztatlak, hogy csak tégy egy próbát: fogalmazd meg egy társaságban a saját véleményedet, vagy azt, hogy mit szeretnél. Próbálkozz először olyan körben érvényesülni, ahol hozzád közel álló emberek vannak, ott bátrabban szólalsz meg talán.
Ha pedig ismersz olyan embert, aki ebbe a típusba tartozik, akkor arra tégy próbát, hogy kihúzd belőle a véleményét. Lepd meg, és szegezd neki a kérdést, hogy ő hogyan vélekedik az aktuális témáról.
Ha Te is ismersz konfliktuskerülő embert, a tapasztalataidat várjuk a kommentekben! :)
.JPG)
